2010. augusztus 28., szombat

Vámpírok ^^ Léteznek Vámpírok? :O


A vámpírokkal foglalkozó blogok, oldalak többségének állításai szerint a vámpírok léteznek. Vagy legalábbis léteztek. Az egész vámpírosdi a 17. század környékén kezdődött. Ez nem azt jelenti, hogy akkor voltak először vámpírok, hanem, hogy akkor terjedt el a hit, vagy éppen ellenhit, hogy léteznek. A tények nem bizonyítják teljes mértékben a létezésüket, de az irodalmi és tudományos alapja megvan annak, hogy a lények valójában itt élnek közöttünk. Az emberek többsége szerint a vámpírok gyönyörű, hófehér bőrű, hegyes szemfogakkal rendelkező, halhatatlan, mesebeli lények.
De a vámpírok létezésének orvosi alapja is van. Mégpedig egy betegség, amely nagyon ritkán fordul elő, több millió ember közül egy szenved ilyen kórban. A neve: porfíria, vagy latinosan: porphyria. A kór annak köszönhető, ha a test túl sok porfirinnek nevezett kémiai anyagot tartalmaz. Ez a betegség nem a lelket, a pszichét támadja meg, hanem a testet. Nem fertőző, genetikusan öröklődő. Az első kettő, vagy három nemzedék életében nem jelent változást, de végül valamelyik késöbbi nemzedék mutathatja a tüneteket. Ennek a betegségnek számos tünete van. A tünetek vámpírszerűek, mármint a vámpírokról felállíott irodalmi tulajdonságok tünetei ennek a kórnak. A vérszívás kivétel, de ennek is lehetnek valóság alapjai, ugyanis a kórban szenvedő ember testében a vas tartalom csökket, így könnyen lehet, hogy a beteg idegen vérben találja meg a szervezetéből hiányzó anyagokat.
A "vámpírkór" tünetei:
fényre való érzékenység
fizikai elváltozások az arcon, a bőr összehúzódik: különösen a szem körül
az íny elsorvad, felhúzódik, igy úgy tűnik mintha vámpír fogsora lenne a betegnek
a sötétebb helyek kedvelése
a bőr és a szem a fénytől el is színeződhet
hasfájdalom
Az orvosi állítás szerint a vápír létezése valós, de kóros állapota az ember nevű lénynek.
Namármost az irodalmi vámpírok tulajdonságai hasonlóak, de a vérszomj és az elkérhozott lélek is ide tartozik. E vámpíroknak a lelkük és a pszichéjüt is nagy mértékben megváltozik. Ezeknek a lényeknek a létezése kevésbé bizonyított, de nem kizárt, hogy vannak. Az "irodalmi vámpírok" jellemzőí:
-démoni tekintet
-gyönyörű hófehér bőr
-hideg bőr
-irreális gyorsaság
-halhatatlanság
-hatalmas erő
-vérszomj
-ellenálhatatlan sárm
-igéző, mégis démoni tekintet
-különleges képességek
Az "irodalmi vámpírok" többsége elmúlt már 100 éves és a testük nem válotoztt, nem öregedtek. Rengeteg könyv, film és mítosz szól a vámpírok létezése mellett, de ugyanúgy vannak ellenérvek is, melyek kétségbe vonják a vámpírok létezését. Ezt a fajta, úgymond irodalmi létezést jóval nehezebb bizonyítani, mint a tudományos meghatározásokat. Ezek a lények, egy másík vámpír harapása és annak véréből ivása után válnak vérszívókká. Van, hogy azt állítják, elég egy harapás és az áldozat lelke elkárhozik és átválktozik vámpírrá. Néhányan közülük megtagadják, hogy szörnyetegekké váljanak, vagy legalábbis ne legyen okuk azt gondolni magugról, ezért csak állati vérrel táplálkoznak. Nem tartja őket olyan jó erőb, de megteszi. Az emberi vér a vámpírok számára egyfajta "drog". Ha a testük túl sok, vagy túl kevés mennyiségű vért tartalmaz, az agyukat elönti a düh és a mámor, az ölniakarás uralkodik felettük. A vámpírok elpusztítására csak kevés módszer létezik. Az összeset ismerem, de szándékosan nem irom, mert ellenkezik az elveimmel. Én hiszek a vámpírok létezésében, persze mértékkel, de nem szertném a meggyilkolásukat részletezni.

Új suli :O


Félek =\ Mi lesz ha nem lesz jó? Mi lesz ha nem megy majd jól a tanulás? HELP!
Parázok mert nem tudom milyen lesz... azért mégis csaj egy lány suliról beszélünk sok lehet a barát plusz az ellenség... mert mint tudjuk sok lánynak nagy az arca, de rem nem lesz ilyen :) én nyitott vagyok szivesen ismerkedek,barátkozok csak legyenek rendes alanyok :) Tanulás?? nehéz lesz :( hozá kell szokni és bele kell adni apait anyait... ettől félek a legjobban. és vagy 4 év és éretségi attól meg mégjobban parázok xD
Hát mit mondhatnék?? Drukkoljatok :P :)

Szerelem...

Hát hol is kezdjem... Már vagy 1 hónapja járok azzal az illtővel akit egy éves ismerek de most járok vele negyedszerre... szerintetek normális?? xDD na m1.. nem is ez a lényeg... hanem az, hogy az illetővel tavaj nyár közepén összejöttem jártunk kemény 2 napot... akk az volt h még enm voltam készen egy újabb kapcsolatra szóval nem bírtam sokáig.. aztán egy kis idő után szóval nyár végén összejöttünk és jártunk 3 hónapot szóval november végén szakítottunk. Igen ahogy gondolod... kivoltam akadva, hogy mért?? Mert pont ő akiről nem gondoltam volna megcsalt egy bűn ronda csajjal... most nem azért tudom én se vagyok tökéletes de istenem... azért a csaj nagyon ott van, megérteném ha egy bombázóért hagyott volna el, de nézzünk már tükörbe emberek!!! Szóval igen, megcsalt kivoltam hónapokon keresztűl sírtam utánna és egy idő után rájöttem h érte nincs értelme hiszen megcsalt, szóval minden kapcsolatot megszüntettem vele és egy idő után már olyan volt mintha nem is létezett volna... idő közbe összejöttem egy sráccal akivel 2 hetet jártam, hogy mért gondoltam meg magam a kapcsolatról?? Hát azért mert megismertem egy Tárnoki srácot. Beleestem, de nem azért... ki nem tud abba a srácba bele zúgni hiszen full úgy nézet ki mint Robert Pattinson!! Szóval a szerelem nagy volt de nem viszonozták... ez is egy nagyon hosszú történet de valahogy nem szeretnék belemerülni... amikor 4 hónapja ismertem a srácot közölte h van barátnője de tudjátok mi volt benne a polyén?? h 3 hónapja járt akk a csajjal.. szerintetek?? na ez a nagy pofára esés.. hát gondolhatjátok minden kapcsolatot megszakítottam vele. persze ő nem tudta h szeretem de jobb is volt ez így.. :S Utánna nagyon sok fiúval megismerkedtem... szóval egy idő után sok fiú barátom lett... És visszatérve arra a srácra aki megcsalt ... sokat járkáltam pékhez és az idei nyár elején mindig összefutottam vele.. (persze még jár azzal a rondasággal.. xDDD) És úgy gondoltam hát jó mért ne kezdjünk el megint haverkodni... felvettem msn-re és tök sokat beszéltünk... sok volt a közös emlék szóval nosztalgiázás is volt. :D elvoltunk és egy idő után már mind ketten kicsit elkezdtünk a másikkal flörtölgetni hát most mért ne?? :D csak az volt a baj h volt barátnője... na m1 nem is az volt a lényege. Hanem az h meggondolta magát és rájött h én kellek neki hát persze mint mindig.. :P és akk szakított a barátnőjével 8 hónap után. aztán összejöttünk kemény másfél napot jártunk és szakított velem és összejött megint a csajjal... de utánna a lánnyal megint szakított az volt az indok h szakított h megint én rontottam el mindent... hát nem így volt hanem elv azért szakítot h összejöjjön megint a csajjal és szivatta 1 naipg h a csaj magasrol essen le xal h neki is xar legyen a szakítás... nah m1.. utánna a srác bocsánatot kért tőlem én meg nem bocsájtottam meg rögtön hát mit gondol ez?? :P azthiszi megkaphat rögtön?? Haggyuk máár :DxDD aztán húztam 2-3 napig... és végül összejöttem vele hát mért is ne?? szerettem :) És már vagy 1 hónapja járunk, de van egy bökkenő... az ex-e nem haggya békénmindig üzenget neki h mennyire szereti és elegem wan belölle és attl félek h megint ott fog hagyni érte... Mert oké aztmondja h értem nem érné meg ... de basszus már 2x is megtette h otthagyott érte... akk meg ilyenkor mit gondoljon az ember? :s xal most itt tartunk... kiváncsi leszek mi lesz a vége... :S Szurkoljatok :)

Kedvenc idézetek a rossz/jó napokra. =)

"Józan ésszel, ígérettel, reménnyel, lelkem nyugalmával, boldogságommal dacolva szeretem, és szenvedélyemtől semmi el nem téríthet."

"A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt."

"Semmi értelme féltékenykedni, mikor az ember úgysem védekezhet. Csalás ellen nincs barikád."

"A féltékenység nem annak a jele, hogy szeret a párom, hanem annak, hogy nem bízik bennem."

"Csókolózni olyan, mint sós vizet inni: iszol, és a szomjad csak nő."

"Hiányzol (...), ez olyan nem tudok enni, nem tudok aludni, már lassan nevetni is elfelejtek nélküled dolog, és komolyan úgy érzem, hogy amikor elmentél, magaddal vitted a szívemet."

"Ő minden, amire vágysz, minden, amit nem kaphatsz meg."